Jövő Teremtő játék

Sunday, January 17, 2016

Szeretettel köszöntelek az új esztendőben!

 

Milyen gyorsan elszaladt egy év, már megint január,

és új álmokat szövögethetünk.

Gondolom, tartalmas időszakod volt a 2015,

és nem unatkoztál Te sem, hiszen jó sok céllal,

és tervekkel indultál egy évvel ezelőtt.

Ígéretemhez híven újból jelentkezek, hiszen kíváncsian várom

a leveledet, hogy sikerült megvalósítani mindazt,

amit tavaly ilyenkor az álomtablódra feltettél.

 

Több visszajelzés is érkezett hozzám, hogy megcsinálta 

a teremtő montázst, de elmaradt a jelentkezés valahogy.

 

Ezért, hogy ha Te is így jártál, és örömödet lelnéd abban,

hogy sikereidet megoszd velem, kérlek,

hogy az elkészített montázsoddal együtt, küldd el nekem,

mit sikerült elérned, megtapasztalnod, magadévá tenned, miben fejlődtél, milyen tanulságot hozott az elmúlt év számodra,

és milyen sikereket, akár anyagi, akár emberi oldalon.

Szóval értékeld az évedet, és egy őszinte visszajelzést kérek Tőled,

hogy a legjobb álom-megvalósítót

megajándékozhassam egy hozzá illő Barb Tailor táskával.

 

A 2015-ös évre a visszejelzéseket

2016. január 25-ig várom.

 

Bíztatlak Téged is, hogy ÁLMODJ nagyot, tűzd ki álmaidat CÉLUL, és legyen ez a cél a VEZÉRCSILLAGOD. Merj elindulni felé, légy kitartó, fogadd el az úton a kihívásokat, és élvezd a sok örömöt, a véletlen találkozásokat és tapasztalásokat a megvalósulás útján.

 

Jövő Teremtő játék a 2016-os évre

 

Szerintem Te is örülsz neki, hogy újból játékra hívlak:) Hát lássunk neki, mit is kell tenned!

 

1. Írd össze álmaidat, legmélyebbre eldugottakat is!

Csinálj bakancslistát azokról a dolgokról, amiket meg akarsz tapasztalni, vagy valósítani.

 

2. Képzeld el az érzést, hogy olyan életet élsz, amiről álmodtál.

Ne korlátozd a negatív gondolataiddal, csak vizualizáld,

hogy mit érzel, kik vesznek körül, hol vagy,

mit csinálsz éppen, milyen illatokat, ízeket érzel.

Koncentrálj az érzésre, éld bele magad ebbe a képbe.

 

3. Gyűjts képeket magazinokból, vagy újságokból,

vagy internetről is nyomtathatsz ki.

Alkosd meg teremtő montázsodat 2016-ra.

Ragasztd fel a képeket, szövegeket úgy,

hogy az a lehető legjobban kifejezze a vágyott dolgaidat.

Ez egy jövő-teremtő rituálé, ezért teremtsd meg magadnak

a nyugodt környezetet, gyújts egy gyertyát, füstölőt, illóolajat. Hallgass kellemes zenét, hogy teljesen átadd magad

az alkotó-teremtő rituálénak.

 

4. Ha elkészültél, gyönyörködj a jövődben, érezni fogod,

hogy milyen ereje van már most.

Készíts fényképet róla, és 2016. február 1-ig küldd el nekem, a barbtailor@gmail.com emailcímre. 

A levélben röviden írd is le, hogy mit akarsz megtapasztalni

ebben az esztendőben.

 

Ha benevezel a játékba, és megadod a címedet, 

ajándékba kapsz tőlem egy amulettet, amit személyre szabottan felszentelek, így erőt meríthetsz általa egész évben.

 

Jövő ilyenkor pedig értékelni fogod-fogjuk, hogy mit sikerült elérni, akinek a legtöbb dolog valóra vált, 

egy Barb Tailor táskát kap tőlem ajándékba.

 

Nos, idén is benevezel a Jövő Teremtő játékomba?

 

Kíváncsian várom a montázsodat!

Szeretettel:

 

Barb Tailor

 

Please reload

Follow Us

  • Facebook Classic
  • Instagram - Grey Circle
  • Pinterest Classic
  • Google Classic
Featured Posts

Útnak indulás

November 19, 2014

1/4
Please reload

Recent Posts

January 12, 2019

January 17, 2016

January 18, 2015

November 19, 2014

Please reload

Search By Tags